Ugrás a tartalomra

Felhívás

Az egész világon terjedő koronavírus járvány 2020. március eleje óta igazoltan Magyarországon is jelen van. A március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet jelentős hatással van mindennapi életünkre, többek között a közlekedésre is. 

Ebben a rendkívüli helyzetben olyan arcát mutatja a lakóhelyünk és a társadalom, amely életünkben egyedülálló. Erre az időszakra még sokáig emlékezni fogunk, de szeretnénk a későbbi generációk számára is megörökíteni a most tapasztalható jelenségeket, azt, hogy milyen erőfeszítések születnek a közlekedés fennmaradása érdekénben, vagy milyen, amikor „kényszerpihenőn” vagyunk mi is, és a környezetünk is. A jelen történései évekkel később történelmi eseményekké válnak, ezért a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumnak is célja, hogy dokumentálja a járvány közvetlen és közvetett hatásait.

 

Múzeumunk a fenti célból felhívást ad ki:

 

Ha úgy adódik, hogy ki kell menned az utcára, vagy akár csak kinézel az ablakodon, és látsz bármilyen érdekes jelenséget, plakátot, hirdetményt, felhívást, amely összefüggésben van a jelenlegi járványügyi helyzettel, fotózd le és küldd el nekünk. Ezek lehetnek például: tájékoztatók a közlekedési eszközökön, vagy pályaudvarokon és megállókban; fotók a forgalmi változásokól; a koronavírus veszélyeire felhívó plakátok és szórólapok; falfirkák; megváltozott menetrendek; az egyéni közlekedési formákat népszerűsítő plakátok; intézkedések eredményei (pl.: kerékpársávok, közösségi közlekedést érintő lépések) stb.

A fényképeket  info@kozlekedesimuzeum.hu-ra várjuk.

E-mailedben jelezd, hogy engedélyezed a Múzeumnak a képed további felhasználását és gyűjteménybe vételét a neved feltüntetésével.

Nyomatékosan kérünk mindenkit, hogy a pályázat miatt senki ne induljon el otthonról, csak akkor fényképezzen, ha halaszthatatlan ügyben egyébként is ki kell mennie az utcára.

Amennyiben tehetitek, maradjatok otthon és vigyázzatok egymásra!