A Közlekedési Múzeum egy újabb virtuális kiállítással emlékezik meg a 70 éve átadott Ferihegyi nemzetközi repülőtérről és a magyar repülés kezdeteiről. A tárlaton feldolgozott széleskörű fotóanyag bemutatja korai repülőtereinket, majd a beruházáshoz és működéshez kapcsolódó eredeti látványterveken, fotókon, tárgyakon és hiradórészleteken keresztül megismerhetjük legismertebb légikikötőnk kialakulását és további fejlődését is.
A májusi évforduló alkalmából megnyílt virtuális kiállítás egyben az első magyar repülőterek történetének feldolgozása is. A hőskorszak bemutatását követően részletesen vizsgálja a ferihegyi építkezés történetét, és bemutatja a 70 éve átadott terminál épületét. A tárlat külön foglalkozik a nemzetközi légikikötő további fejlődésével, felvillantva a terület múltjának, jelenének képeit is.
A korábban ilyen formában még fel nem dolgozott anyag széles kitekintést nyújt a látogatóknak, hiszen a Ferihegyi repülőtér története a magyar történelem viharos évtizedeinek története is. A Közlekedési Múzeum, együttműködésben a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központtal, a FŐMTERV-vel és a Tomory Lajos Múzeummal különleges fotó és dokumentumgyűjteményt állított össze, amelyből megismerhetjük a légikikötő történetét.
A virtuális tárlaton keresztül megtudhatjuk, milyen előzmények vezettek az építkezés megindulásához, milyen nehézségek kísérték a vállalkozás történetét. Az átadást követő, évtizedeken át tartó folyamatos fejlődés mérföldkövei szintén megjelennek a kiállításon, akárcsak a működő repülőtér hétköznapjainak, ünnepi eseményeinek és különleges “vendégeinek” képei is. A közzétett anyag különlegességekkel is szolgál, bemutatja a repülőtér 1947-ből származó épületmodelljét, amelyet egy korabeli kiállításra készítettek, és ma is a Közlekedési Múzeum tulajdona, és megjelennek azok a hosszú évekig a légikikötőben használt tárgyak is, melyek a Budapest Airport felajánlásából a közelmúltban kerültek a gyűjteménybe.
A tárlat megmutatja a repülőtér további dinamikus növekedését és bővülését is, végül a jelen különleges hangulatú képeivel zárul.
A Közlekedési Múzeum már több, mint egy éve jelenteti meg népszerű, online kiállításait honlapján. Ezek a tárlatok közérthetően, sok képpel dolgoznak fel egy-egy közlekedés- vagy technikatörténeti témát. Az idén már a negyedik ilyen, a világ bármely pontjáról elérhető tárlat nyílik meg a múzeum weboldalán.
A kiállítás az alábbi linken érhető el:
http://virtualiskiallitas.kozlekedesimuzeum.hu/s/ferihegy70/page/bevezeto