Ugrás a tartalomra

Meghalt Frisnyák Zsuzsa

A közlekedéstörténész, múzeumunk munkatársa 61 éves volt.

Hétfőn kapta a Közlekedési Múzeum a megrendítő hírt, hogy elhunyt Frisnyák Zsuzsa kollégánk, muzeológus, közlekedéstörténész. Minket, akik az elmúlt hónapokban együtt dolgoztunk vele az új Közlekedési Múzeum állandó kiállításának tervezésén, nem ért váratlanul a hír, mert ő maga búcsúzott el tőlünk május elején, elnézésünket kérve, hogy egészségi okokból nem tudja teljesíteni, amit megígért. Világos volt, hogy nagy a baj, mert Zsuzsa nem az az alkat volt, aki félbehagy egy ilyen munkát, amit mindennél fontosabbnak tartott: beszélgetésekben, kurátori találkozókon sokszor hangsúlyozta, hogy száz évente egyszer adódik olyan lehetőség, mint most, hogy részt vehet a Közlekedési Múzeum újrateremtésében és személyesen évtizedek óta várt is erre.

Zsuzsa lenyűgöző tudású és felkészültségű kutató volt, olyan széles látókörrel és lényeglátással, amit csak csodálni és tisztelni lehetett. Számtalan tudományos publikációt, könyvet, tanulmányt, újságcikket írt, a magyar közlekedéstörténet szinte minden területével foglalkozott. Nagy összefoglaló művei közül kiemelkedik Baross Gáborról írt életrajza és A magyarországi közlekedés krónikája, de volt ideje történészblogot vezetni Timelord címen, és évekig szerkesztőként dolgozott a magyar Wikipédián is.

Zsuzsa kapcsolata az intézménnyel régre nyúlt vissza. 1983-tól 1995-ig muzeológusként dolgozott, és a vasúti gyűjteményt olyan mélységig ismerte, mint senki más. Bár később más munkahelyek és feladatok, például a Magyar Tudományos Akadémia felé kanyarodott a pályája, soha nem szakadt el teljesen a Közlekedési Múzeumtól. Zsuzsát történészként az 1980-as évektől kezdve a magyar vasúttörténet és szélesebb értelemben véve a közlekedéstörténet társadalmi aspektusa foglalkoztatta: a közlekedés múltjában is elsősorban az emberi történetek, a szervezetek, a működés mozgatórugói érdekelték.

Amikor 2018-ban a múzeum útjára bocsátotta új tudományos folyóiratát, a Közlekedés- és Technikatörténeti Szemlét, Zsuzsa szakmai lektorként kapcsolódott be a munkába, és mindhárom eddig megjelent kiadvány összeállításában részt vett. Természetes volt, hogy amikor tavaly felállt a múzeum új állandó kiállításának kurátori csapata, Zsuzsa lett a vasúti szekció felelőse, hiszen tudtuk, hogy nála jobban senki nem ismeri ezt a területet. A tőle megszokott lelkesedéssel vetette bele magát a munkába, és sokáig észre sem lehetett venni, hogy baj van, olyan aktívan részt vett a találkozókon, írt, prezentált és anyagot gyűjtött. Egészen az utolsó hetekig dolgozott, még azután is, hogy hivatalosan elbúcsúzott tőlünk, utolsó nekünk szóló üzenetében – igazi történészként – a kurátori munka múzeumtörténeti archiválásának fontosságára figyelmeztetett.

Zsuzsa két dolgot üzent a múzeumnak: merjünk nagyot álmodni és küzdjünk meg az új Közlekedési Múzeum megvalósításáért, mivel ha sikerül, egy újjászületett intézmény túlél mindannyiunkat. Illetve jelezte, hogy keressük, hisz a magyar közlekedéstörténet minden évszáma és részlete a fejében van, kérdezzünk tőle, ameddig csak a betegsége megengedi. Akármennyire is igyekeztünk élni ezzel a lehetőséggel, biztosan nem tudtunk eléggé. A magyar közlekedéstörténet Zsuzsa halálával pótolhatatlan tudásanyaggal és egy kiváló történésszel lett szegényebb.

Nagyon örülünk, hogy Zsuzsával az elmúlt időszakban közös munkát végezhettünk, értékes tanulmányait, ötleteit, írásait felhasználjuk az új kiállításban. Megtisztelő volt vele egy csapatban dolgozni, és ígérjük, hogy ha egyszer elkészül az új múzeum, az emlékét őrizni fogja.