Ugrás a tartalomra

Egyedülálló fotódokumentációt tett közzé a Közlekedési Múzeum és a Fortepan

1200 eddig soha nem látott, a Közlekedési Múzeum fotógyűjteményéből származó felvétel vált hozzáférhetővé a megújuló Múzeum és a Fortepan képarchívum együttműködésében. A kooperáció célja a korábban alig látott közlekedés- és ipartörténeti értékek tudományos igényességű bemutatása, a páratlan felvételek közkinccsé tétele. A frissen publikált fotók az Óbudai Hajógyár és a Ganz Hajógyár hagyatékából kerültek évtizedekkel ezelőtt a Múzeumba, mostantól pedig – virtuálisan – a Fortepanra. 

„Rendkívül izgalmas, eddig hozzáférhetetlen régi fotókat dolgoztunk fel és tettünk ingyenesen elérhetővé a múzeum archívumából a nyilvánosság számára. A sikeres együttműködést a jövőben is folytatni fogjuk, annak érdekében, hogy az érdeklődők és kutatók munkáját ezzel is segítse a Közlekedési Múzeum.” – mondta Vitézy Dávid, a Múzeum főigazgatója. 

„Csodáljuk a Közlekedési Múzeum bátorságát, hogy a szabad felhasználást választották. Szeretnénk, ha döntésük más közgyűjteményeket is meggyőzne.” – jegyezte meg Tamási Miklós, a Fortepan alapítója.

A közzététel azért is különösen jelentős lépés, mivel Magyarországon a közgyűjtemények fotó- és dokumentációs anyagainak felhasználása jellemzően térítés ellenében lehetséges. Külföldön számos példát láthatunk arra, hogy ingyenesen teszik közzé a közgyűjteményi anyagok jelentős részét, a szélesebb körű megismerhetőség, hozzáférhetőség érdekében, a digitális kor megváltozott múzeumi szerepfelfogásának jegyében. A megújuló Közlekedési Múzeum ezt a felfogást követve szeretné biztosítani, hogy a korábban alig látott, csak térítés ellenében kereshető és felhasználható, páratlan felvételek széles közönséghez eljuthassanak ingyen. Fontos kiemelni, hogy az új hozzáállás a közlési és egyéb, a múzeumok gyakorlatában megjelölt felhasználási díjak elengedését jelenti és nem érinti a szerzői jogokat - amit intézményünk maximálisan figyelembe vesz ott, ahol ez szükséges. A cél, hogy a kutatók szűk rétegén túl is mindenki számára elérhetővé tegyük és tudományos igényességgel mutassuk be a múlt közlekedés- és ipartörténeti értékeit.

A század első felében készült üvegnegatívok a céges dokumentáció fontos részei lehettek. A gyönyörű üveglemezek digitalizálásával és publikálásával e képek jó részét most láthatja majd először a szakmai közönség is. A Közlekedési Múzeum szakemberei a legtöbb fotóhoz pontos képaláírást készítettek, így a Fortepan oldalán, az általános gyakorlattól eltérve, ezúttal jórészt adatokkal együtt kerülhettek fel a fotók. 

A Fortepan továbbra is számít az olvasók tudására. A fórumon várnak minden olyan hozzászólást, történetet, adatot, ami tovább értelmezheti a fotókat. Mivel a megújuló Közlekedési Múzeum fontos feladatának tartja a gyűjteményeihez való nyílt hozzáférés biztosítását, illetve a megőrzésében lévő fotók feldolgozásának előmozdítását, ezért a Múzeum és a Fortepan együttműködése tovább folytatódik: még idén szeretnének további közlekedéstörténeti ritkaságokat megosztani a Fortepanon, amihez kétezer fotó digitalizálása már el is készült. Asbóth Oszkár helikopterétől a balatoni vasútépítésig sok-sok kép vár a megjelenésre.

        

Fortepan