Ugrás a tartalomra

Két különleges villamoskocsi érkezett az Északi Járműjavító Dízelcsarnokának területére

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum a Kormány által támogatott kiemelt gyűjteményfejlesztési programjának részeként gyűjteménybe vett  két ikonikus villamoskocsit. A járműveket daruval emelték ki korábbi tárolási helyükről, és szállították át az Északi Járműjavító Dízelcsarnokába.

A Kormány támogatásának köszönhetően a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum történetének legnagyobb gyűjteményfejlesztési programját hajtja végre, amelynek keretében a közlekedéstörténet különleges tárgyait és járműveit menti meg az utókor számára.

 

Az UV típusú villamos első szerelvénye 1956-ban mutatkozott be a budapesti 2-es vonalon. 1956 és 1965 között összesen 375 darab készült belőle, ezzel a legnagyobb darabszámban gyártott magyar villamostípus lett. A múzeum által megvásárolt, 3414-es pályaszámú villamos motorkocsi az UV3-as szériába tartozik, 1960. május 2-án állt forgalomba Budapesten. A típust közel fél évszázad után, 2007-ben vezették ki a forgalomból.

 

Az EP típusú villamos pótkocsi gyártásáról 1938-ban döntöttek, a megnövekedett utasszám miatt. Az első szériából hetven darab készült, amelyek több mint fél évszázadon át közlekedtek a fővárosban. A múzeum gyűjteményébe került, 5807-es pályaszámú pótkocsi az egyik legrégebbi megmaradt típus, 1939. szeptember 1-jén állt forgalomba. Többször átalakították, végül 2007-ben vonták ki, hatvannyolc éves üzem után. Ekkor nem csupán a típus, de a pótkocsis üzem is megszűnt Budapesten.

 

A két villamoskocsit daruval emelték ki korábbi tárolási helyükről, majd felvezetőautó kíséretében az Északi Járműjavító Dízelcsarnokához szállították őket, ahol szintén daru segítségével kerültek új, fedett helyükre: egy BDT 318-as vezérlőkocsi mellé. Az intézmény célja a jövőben a két jármű teljes restaurálása, - állapotuk megóvása érdekében azonban addig is elengedhetetlen volt, hogy megfelelő tárolási helyet biztosítsanak nekik. Újjászületésüket követően a tervek szerint az Új Közlekedési Múzeumban is megtekinthetőek lesznek majd.

A gyűjteményfejlesztés során a múzeum az elmúlt években olyan járművekkel gazdagodott, mint egy eredeti, 1926-ban készült Ford T-modell, egy Skoda Octavia Super, egy Citroen DS vagy egy GAZ-12 ZIM. A Kormány támogatása lehetővé teszi a magyar járműgyártás és formatervezés több olyan darabjának megmentését is, amelyek a következő évek folyamán eltűnnek a hazai közlekedésből, így a jövő generációi már csak múzeumi körülmények között találkozhatnak velük.