Ugrás a tartalomra

Nyertes kiadványaink a Közlekedési Kultúra Napja alkalmából meghirdetett pályázaton

Kollégáink háromszor is a színpadra állhattak a Közlekedési Kultúra Napja alkalmán a MÜPA-ban. 

Az év legjobb közlekedésszakmai kiadványai közül tavaly alapított tudományos folyóiratunk a Közlekedés-és Technikatörténeti Szemle, valamint a gyermek korosztálynak szóló múzeumpedagógiai kiadványunk, a Körúti Kalandok is második, illetve külön díjazásban részesült. Mindkét kiadványunk megvásárolható a Deák téri Földalatti Vasúti Múzeumban. Az első díjat pedig múzeumunk főigazgató-helyettese, Zsigmond Gábor és a társszerző Pelles Márton által írt magyar-angol nyelven megjelent, “A fiumei magyar kereskedelmi tengerészet (1868-1918) című monográfia részesült.
A Közlekedési Kultúra Napján biztonságos közlekedést, közlekedési könyveinkhez jó olvasást kívánunk!