Idén épp kétszáz éve, hogy Freiherr Karl von Drais 1817 júniusában bemutatta, majd augusztusban szabadalmaztatta „Laufmashiene”, azaz futógép elnevezésű találmányát. Ennek apropóján a Közlekedési Múzeum méltó módon kívánja megidézni azt az eseményt, mely keretében Drais újonnan bemutatott szerkezetével megtette első útját útján a Mannheimi városházától a szomszédos Schwetzingen település lóváltó állomásáig, majd vissza. A kerékpár őseként számon tartott masinával a 15 km-es utat a feltaláló kevesebb mint egy óra alatt tette meg.

A futógépeket kezdetben használója testméreteihez (lábainak hosszához) igazodóan egyedileg készítették. Később állítható ülésmagassággal, különböző magasságúak számára is használható járműveket építettek. Hölgyek számára külön változatot készítettek, mely hosszú szoknyában is használható volt. A futógépezés főképp a fiatalok körében volt kedvelt szórakozási forma, közösségformáló ereje a mai napig tovább él a kerékpározásban. Drais futógépét számos grafikán ábrázolták, de korábbi ábrázolásokon is szerepelnek vázra szerelt kerekes szerkezetek, már a 17. század óta találkozhatunk kerékpárszerű ábrázolással. 

A kéthetes kiállítás ideje alatt az érdeklődők öt futógépet tekinthetnek meg, melyek az eredeti példányok alapján készült rekonstrukciók.