
Így készült időszaki kiállításunk!
Az alábbi videóban látható, hogyan épült Volt egyszer egy Északi c. kiállításunk, januártól, az első vasúti járművek érkezésétől a júliusi megnyitóig!
Az alábbi videóban látható, hogyan épült Volt egyszer egy Északi c. kiállításunk, januártól, az első vasúti járművek érkezésétől a júliusi megnyitóig!
A rollert Varga Denise, a Lime magyarországi vezetője és Irmai Krisztián magyarországi vezetőhelyettes adta át Dr. Zsigmond Gábornak, a Közlekedési Múzeum főigazgató-helyettesének az Északi Járműjavító Dízelcsarnokában, a Közlekedési Múzeum új otthonában.
Hatalmas érdeklődés övezte a Volt egyszer egy Északi… a történet folytatódik című időszaki kiállítást, amelyet a Közlekedési Múzeum új otthonában, az Északi Járműjavítóban rendezett meg. A látogatók megnézhették a múzeum új otthonát és a magyar vasúttörténet emblematikus járműveit. Három és fél hónap alatt összesen 31 522-en voltak kíváncsiak az új kiállításra, nem ritkán 1000 főnél is többen néztek meg naponta. A kiállítást várhatóan jövő tavasszal újra megnyitják.
Megjelent a felhívás a Közbeszerzési Értesítőben szerdán Kelenföld Indóház megmentésére, az épület teljes körű felújítására.
Folytatódhat Magyarország egyik legfontosabb ipari műemlékének, tagintézményünknek, a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény épületének a komplex megújítása. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum tagintézménye ugyanis október 1-jén megkapta az örökségvédelmi engedélyt Budapest Főváros Kormányhivatalától, és már tervtanácsi támogatással is rendelkezik. Ez alkalomból tervbemutató bejárást tartott Vitézy Dávid főigazgató Fürjes Balázs államtitkár és Őrsi Gergely II. kerületi polgármester részére. Az épület a jelenlegi funkciók teljes körű megújulása mellett új konferencia- és rendezvényteret kap, illetve a múzeumkert is megújul és megnyílik majd a nagyközönség számára, ezzel új, zöld kikapcsolódási, találkozási helyszínt biztosítva a városlakóknak.
A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum múzeumpedagógusai vehették át a XIX. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó Múzeumpedagógiai Különdíját az Egy tárgy egy történet. Örökség – generációk közötti érzékenyítés a műszaki eszközök megismerésén keresztül című programért! A programot itt lehet megnézni. Szeretettel gratulálunk a csapat tagjainak, Nagy Anikónak, Elek Ágnesnek és Bán Andrásnak és további sok sikert kívánunk nekik!
Az Északi Járműjavító 2022-ben hivatalosan is a Múzeum otthonává válik.
A Közlekedési Múzeum a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeummal (MOGIM) együttműködésben megnyitotta Ikarus – A Busz című kiállítását Zalaegerszegen, szeptember 3-án, pénteken délután.
A kötet bemutatóját pénteken, szeptember 3-án délután tartották a Gül Baba Kulturális Központ és Kiállítóhelyen. A könyv a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum és a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány együttműködésében jelent meg magyar és török nyelven.
A Közlekedési Múzeum muzeológiai főosztályvezetője augusztus 27-én részesült a muzeológusoknak adható legrandosabb állami kitüntetésben. Gratulálunk!
A Közlekedési Múzeum pénteken bemutatta gyűjteményfejlesztési programjának első eredményét, egy restaurált Ikarus 66-ost. Az autóbuszt a múzeum egy méhészetből mentette meg, a restaurálásnak köszönhetően visszanyerte eredeti állapotát, üzemképességét, illetve az oldtimer minősítést is megkapta. A felújított járművel megalakult a Közlekedési Múzeum nosztalgiabusz-flottája, amelyet a Faros mellett egy időközben beszerzett 311-es és egy szintén mostanra restaurált 211-es Ikarus autóbusz alkot.
Megismerni egy frissen restaurált Farost, az Ikarus első sorozatban gyártott csuklós buszának vezetőfülkéjében ülve megtapasztalni, milyen lehet buszvezetőnek lenni, vagy játékos feladatokat megoldani régi magyar buszok és mozdonyok között – mindez lehetséges lesz a Közlekedési Múzeum által szervezett Ikarus fesztiválon augusztus 28-án és 29-én, a volt Északi Járműjavító Dízelcsarnokában, Kőbányán.