Kedves Látogatóink!
A Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény műszaki okok miatt jelenleg zárva tart.
Köszönjük megértésüket!
Van egy szemet gyönyörködtető hely a budai Vízivárosban, ahol több mint száz évet léphetünk vissza a történelemben. Jellegzetes, fűrészfogas téglaarchitektúrás homlokzatú, 19. századi gyárépület húzódik meg szerényen a Bem József utcai régi bérházak tövében, modern üvegpaloták szomszédságában. Ganz Ábrahám egykori gyára ez, melynek falai között még a 60-as években is működött az öntöde. E falak között gyártották egykoron – Ganz szabadalma alapján – a világhírű kéregöntésű vasúti kerekeket, s itt dolgozott a bajor Mechwart András mérnök is, kinek nevéhez a Ganz ipari birodalom kiépítése fűződik. Az épületben 1964-ig folyt a termelés, mikoris leállították a gyárat, az épületet pedig Buda első ipari műemlékévé nyilvánították. A helyreállítás után e falak között, 1969-ben nyílt meg Közép-Európa első öntészeti múzeuma.
A csarnokban, közel 160 éves, csodás fa tetőszerkezet alatt teremtő és teremtmény újra találkozik: gigantikus üstök, súlyos, de kecses forgódaruk és egy óriás kupolókemence fogják közre az öntészet remekeit. A praktikum és az esztétikum egyaránt megjelenik e tárgyakban: ágyúk, lámpatestek, hajózási és autós alkatrészek, vasalók, kerekek, forgólapátok és kilincsek sokasága mellett a látogatók egyaránt megcsodálhatják a 19. század művészi öntöttvas tárgyait. A század öntöttvas-művességét bemutató gyűjteményben hajszálfinom öntésű, fenséges és ritka dísztárgyak mutatják be a korabeli európai művészi vasöntést.
Igazi kuriózum a múzeum csarnokának elejében található „zengő öntvény” minigyűjtemény. A különböző anyagokból öntött harangok alkotta körben a látogatók maguk is megszólaltathatják a kiállított darabokat.
Megközelíthetőség:
A múzeum könnyen elérhető a fonódó villamos Bem téri megállójából (19, 41) vagy a rakparton közlekedő buszokkal (11, 111, 109). A Margit körút irányából az épület a 4–6-os villamosok, illetve a 91 és a 191 jelzésű buszok segítségével közelíthető meg, valamint a H5 jelzésű HÉV-vel (rövid séta a Margit híd budai hídfő megállójától).
Kapcsolat
1027 Budapest, Bem József utca 20.
e-mail: ontode@kozlekedesimuzeum.hu
Kedves Látogatóink!
A Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény műszaki okok miatt jelenleg zárva tart.
Köszönjük megértésüket!